Vágytam valami másra! Olyasvalamire, amire nagyanyám azt kérdezte volna: Mi ez a gezemice? A gezemice az ő szóhasználatában valami kétes ízű, és állagú ételt jelentett. És persze , ha valamilyen ételt még nem kóstolt, nem ismert, akkor is ezt a szót használta.
A méz és a csirke az ő konyhájában biztosan nem került volna egy lábosba. Igaz, kínai kifőzdében sem járt soha
HOZZÁVALÓK egy jobb étvágyú, vagy két kis étkű ember számára:
- 1 fél csirkemell
- fél marék dió durvára vágva
- teáskanálnyi szezám mag
- fűszerek: só bors, gyömbér, pici szerecsendió
- 1 fej hagyma
- 1-2 gerezd fokhagyma
- 1 - 2 kanálnyi méz
Elkészítés: A csirkemellet és a hagymát csíkokra vágjuk, és egy tálban összekeverjük a többi hozzávalóval, betesszük a hűtőbe egy-két órára. Én reggel megcsináltam, aztán intéztem dolgaimat, és délben folytattam: egy serpenyőben pici olajat forrósítottam és a tálból bele zuttyantottam a diós mézes, hagymás, stb. husit. Fakanállal meg-meg kevertem, nehogy leégjen. Közben a brokkolit megpároltam, és 1 burgonyát meghámoztam, mostam, majd az uborka szeletelőn, csipsz vékonyságú szeletekre gyalultam. Amikor a csirke megsült, kicsit megbarnult, tányérra szedtem, és abban a serpenyőben a a krumplit is megsütöttem, majdnem szárazon (ici-pici olajat azért még tettem hozzá).
A párolt brokkolit, és a krumplit a csirke mellé tettem a tányérra. Szerintem még a mamának is ízlett volna.
Megjegyzés:
- Nem kell túl sok méz, nehogy nagyon édes legyen a hús
- A sóval is óvatosan bánjunk, inkább kóstoljuk meg sütés közben a húst, és akkor sózzuk még ha szükséges.
- A tálalás előtt, húst nem árt meg melegíteni, mert kihűlt, amíg a krumpli sült. Persze lehet egyszerre is sütni két serpenyőben, de ekkor a krumpli nem veszi fel a hús serpenyőben maradt szaftját